4. feladat
Folyamatban
HBSC (XII. cél 4. feladat)
Előzmény
Magyarország 1985 óta vesz részt a nemzetközi kollaborációban négyévenként zajló országosan reprezentatív vizsgálatban. A kutatás egyik fő célkitűzése annak megismerése, hogy milyen és hogyan változik a serdülőkorú tanulók közérzete, önminősített egészségi állapota és életmódja.
Az életmódbeli szokások trendjének ismerete lehetővé teszi a fiatalok számára tervezett és végrehajtott egészségfejlesztési stratégia hatékonyságának objektív értékelését.
A kutatás másik fontos célja az egészséget és életmódot befolyásoló tényezők minél szélesebb körű feltárása, a fiatalok szocializációjában kulcsszerepet játszó színterek, a család, az iskola és a kortárs kapcsolatok szerepének megfogalmazása.
Az összefüggés-elemzések (amikből rendszeresen készülnek publikációk, előadások) mindazon szakemberek számára hasznos információkat nyújtanak, akik folyamatos kapcsolatban vannak a családokkal, gyermekközösségekkel és azok nevelési gyakorlatát, hatásrendszerét képesek befolyásolni. Ezek a pedagógusok, orvosok, védőnők, gyermekvédelemben dolgozók.
A kutatást egy kutatócsoport végzi az Intézeten belül.
Az adatfelvétel előkészítésén, lebonyolításán és az adatok feldolgozásán, elemzésén kívül, rendszeresen az alábbi feladatokat végezzük.
Kutatásfejlesztés
Mintaválasztás: A reprezentativitás elérése érdekében a kiválasztó többlépcsős, rétegzett mintavételi eljárást alkalmazott. Az eljárásról részletes dokumentációt készül. Ennek segítségével a hazai kutatócsoport megfelelően széleskörű tájékoztatást ad a nemzetközi kutatócsoport és adatbank számára a magyarországi mintavételi gyakorlatról és adatfelvételi eljárásról.
Kérdőívfejlesztés: A felmérés aktuális kérdőívének összeállítása és kipróbálása kis mintán (pilot vizsgálat) minden vizsgálat előtt. A tevékenység részben a nemzetközi kutatócsoporttal együttműködve, részben pedig a hazai speciális kutatási szempontokat figyelembe véve valósul meg. Ehhez kapcsolódóan szükséges a részletes és mélyreható irodalom-kutatás és részvétel a nemzetközi kutatási protokoll fejlesztésében, összeállításában.
Kapcsolattartás a nemzetközi kutatócsoporttal
Health Behaviour in School-aged Children, a Cross-National WHO-Collaborative Study (Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása) nemzetközi hálózat. Magyarországon az OGYEI koordinálja a kutatást. A kutatócsoport tagjai rendszeresen részt vesznek és aktívan közreműködnek a hatékony működéshez nélkülözhetetlen nemzetközi munkaértekezleteken, melyeket félévenként hív össze a koordinációs bizottság. A köztes időszakban elektronikus úton folyik a nemzetközi munka.
WHO/HBSC Forum Series: A nemzetközi kutatócsoport a WHO-val együttműködve egy kétévenként megrendezett fórumsorozatot szervez 2007 óta. Ennek célja, hogy a fiatalok egészsége témának valamely szűkebb területét kiválasztva a tudomány, a gyakorlat és a döntéshozói szintekről szakembereket hívjanak össze, akik kidolgozhatják a tudományos eredmények gyakorlatba való átültetését (különös tekintettel az interszektoriális megoldásokra) az egészségfejlesztés, egészségnevelés számára. A rendezvények meghívásosak, 15-20 ország szakértői vesznek részt egy fórumon. A résztvevő országok közül a WHO felkér 10-12-t egy úgynevezett case study megírására, amely bemutatja, hogy az adott ország, az adott témában, milyen egészségfejlesztési stratégiával és gyakorlattal rendelkezik. Ezeket a tanulmányokat a WHO minden fórum után kötetben teszi közzé. Eddig három fórumot rendeztek meg, Magyarország mindegyikre meghívást kapott és két tanulmánykötetben bemutatta tevékenységét.
Egyéb tevékenységek
Részvétel egészségfejlesztési programok, stratégiák kidolgozásában, véleményezésében, megvalósításában.
Oktatás, konzultáció szakdolgozatok, doktori disszertációk elkészítéséhez.
Adatszolgáltatás a gyermek-egészségügyi, oktatási és szociális döntéshozók, irányítók és ellátók, valamint a nemzetközi szervezetek számára a serdülők egészsége, életmódja, illetőleg az ezeket befolyásoló tényezők területén.
Publikációk
Folyóiratcikkek:
<!--[if !supportLists]-->1. <!--[endif]-->Holstein, B.E., Currie, C., Boyce, W., Damsgaard, M.T., Gobina, I., Kökönyei, Gy., Hetland, J., deLooze, M., Richter, M., Due, P. (2009). Socio-economic inequality in multiple health complaints among adolescents: international comparative study in 37 countries. International Journal of Public Health, 54, S260-S270. (IF: 0,818)
<!--[if !supportLists]-->2. <!--[endif]-->Ravens-Sieberer, U., Freeman, J., Kökönyei, Gy., Thomas, C.A., Erhart, M. (2009). School as a determinant for health outcomes – a structural equation model analysis. Health Education, 109, 342-356.
<!--[if !supportLists]-->3. <!--[endif]-->Andó B., Kökönyei Gy., Paksi B., Farkas J., Rózsa S., Demetrovics Zs. (2009). A 7 tételes Szenzoros Élménykeresés Kérdőív (SSS-7-HU) bemutatása. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 10(2), 139-152.
<!--[if !supportLists]-->4. <!--[endif]-->Reinhardt, M., Kökönyei, Gy. (2009). Tanulási problémák magatartási zavarokkal küzdő gyermekeknél. Pedagógusképzés, 2-3, 177-198.
<!--[if !supportLists]-->5. <!--[endif]-->Kökönyei, Gy. (2007): Önértékelés, rizikómagatartás és jóllét serdülőkorban. In: Demetrovics Zs., Urbán, R., Kökönyei, Gy. (szerk.): Iskolai egészségpszichológia. L’Harmattann, Budapest. pp. 90-118.
<!--[if !supportLists]-->6. <!--[endif]-->Aszmann, A. (2005): A magyar gyermekek egészségi állapota, egészségmagatartása: In: Alapismeretek az egészségfejlesztéshez (A pedagógusképzés és továbbképzés számára ajánlott tananyag) Szerk.: Barabás K. Medicina
<!--[if !supportLists]-->7. <!--[endif]-->Demetrovics, Zs., Urbán, R., Kökönyei, Gy. (2007): (szerk.): Iskolai egészségpszichológia. L’Harmattan Kiadó. 315 o.
<!--[if !supportLists]-->8. <!--[endif]-->Kökönyei, Gy. (2007): Önértékelés, rizikómagatartás és jóllét serdülőkorban. In: Demetrovics Zs., Urbán, R., Kökönyei, Gy. (szerk.): Iskolai egészségpszichológia. L’Harmattann Kiadó, Budapest. 90-118.
<!--[if !supportLists]-->9. <!--[endif]-->Várnai, D., Örkényi, Á., Aszmann, A., Kökönyei, Gy., Balogh, Á. (2007): A HBSC kutatás bemutatása: az iskolai környezet és az egészség kapcsolatára vonatkozó legfrissebb eredmények, In: Urbán, R., Demetrovics., Zs, Kökönyei, Gy. (szerk.): Iskolai egészségpszichológia . L’Harmattann, Budapest, 169-196. o.
<!--[if !supportLists]-->10. <!--[endif]-->Várnai, D. (2007): Erőszak, önsértés, In: Páll, G., Zentai, É. (szerk.): Gyermekbalesetek Magyarországon, Kereskedelmi Sajtóügynökség, 67-73.
Könyvfejezetek:
<!--[if !supportLists]-->1. <!--[endif]-->Kökönyei, Gy., Örkényi, Á. (2009): Iskola és jóllét. Mindengyerek Konferencia 2009. Gyerekparadicsom Alapítvány, 2009, Budapest, 55. o.
<!--[if !supportLists]-->2. <!--[endif]-->Németh, Á. (2009): Pubertás: A biológiai érés és az egészségmagatartás összefüggései. Mindengyerek Konferencia 2009. Gyerekparadicsom Alapítvány, 2009, Budapest, 33. o.
<!--[if !supportLists]-->3. <!--[endif]-->Várnai, D., Németh, Á., Zakariás, I. (2009): Kortársbántalmazás és verekedés a magyar iskoláskorúak körében. Mindengyerek Konferencia 2009. Gyerekparadicsom Alapítvány, 2009, Budapest, 68. o.
<!--[if !supportLists]-->4. <!--[endif]-->Currie, c., Németh, Á., Kökönyei,Gy. (2005): Pubertal status and timing. In: Currie, C., Roberts, C., Morgan, A., Smith, R., Samdal, O., (eds.): HBSC Research Protocol for the 2005/ 2006 Survey.
<!--[if !supportLists]-->5. <!--[endif]-->Németh, Á., Ojala, K. (2005): Body image and weight control behaviour. In: Currie, C., Roberts, C., Morgan, A., Smith, R., Samdal, O., (eds.): HBSC Research Protocol for the 2005/ 2006 Survey.
<!--[if !supportLists]-->6. <!--[endif]-->Ojala, K., Németh, Á. (2008): Weight reduction behaviour. In: Currie et al. (eds): Inequalties in Young People Health.HBSC. International Report from the 2005/2006 survey. WHO-CAHRU, Edinburgh, 101-104.
<!--[if !supportLists]-->7. <!--[endif]-->Németh, Á., Ojala, K. (2008): Body Image. In: Currie et al. (eds): Inequalties in Young People Health.HBSC. International Report from the 2005/2006 survey. WHO-CAHRU, Edinburgh, 79-82.
<!--[if !supportLists]-->8. <!--[endif]-->Várnai, D., Kökönyei, Gy., Németh, Á., Pászthy, B., Aszmann, A. (2008): Hungary: Social Cohesion for Mental Well-being in Adolescents, In: Social Cohesion for Mental Well-being among Adolescent WHO HBSC Forum 2007, Copenhagen, WHO Regional Office for Europe, 112-122. p.
Előadások, poszterek:
- Kökönyei, Gy., Örkényi, Á. (2009): Iskola és jóllét. „Mindengyerek” konferencia, 2009. jan. 19-21., Budapest
- Kökönyei, Gy., Urbán, R. (2009): Predictors of behavioural intention to smoke among non-smokers in Budapest Adolescent Smoking Study. . Poster presented at 23rd Conference of EHPS „From knowledge to interventions”. Pisa, Italy, September 23-26.
- Kökönyei, Gy., Tóth, B:, Rojkovich, B., Kelemen, J., Urbán, R. (2009). Emotion regulation in chronic rheumatic pain. Poster presented at 24rd Conference of EHPS „From knowledge to interventions”. Pisa, Italy, September 23-26.
- Németh, Á. (2009): Pubertás: A biológiai érés és az egészségmagatartás összefüggései. Egy kutatás tapasztalatai. „Mindengyerek” konferencia, 2009. jan. 19-21., Budapest.
- Németh, Á. (2009): A nemi érés és a szerhasználat összefüggései. „Addiktológiai Kutatások Magyarországon 2009” konferencia, 2009. febr. 20., Budapest.
- Németh, Á. (2009): Serdülőkorúak egészsége és szerfogyasztása Európában és Észak-Amerikában. Egy nemzetközi kutatás tapasztalatai. Népegészségügyi Tudományos Társaság XVII. Nemzetközi Kongresszusa. 2009. ápr. 16-19. Marosvásárhely,
- Németh, Á. (2009): Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása – országos reprezentatív vizsgálat. „Kihívások és lehetőségek az iskolai prevencióban”, Győr város Kábítószeregyeztető fórumának konferenciája, 2009. ápr. 28., Győr.
- Németh, Á. (2009): Az iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása kutatás. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszak Koordinációs Egység gyakorlatvezetői munkaértekezlete. 2009. okt. 2., Nyíregyháza.
- Németh, Á. (2009): Pubertás: A nemi érés és az egészségmagatartás néhány összefüggése. Az átmeneti gondozást nyújtó szolgáltatók VII. országos konferenciája. 2009. okt. 6-8. Debrecen.
- Németh, Á. (2009): Gyermekek és serdülők egészségmagatartása és életminősége. II. Gyakorlati Gyermekpszichiátria Továbbképző Tanfolyam. 2009. nov. 5-7., Budapest.
- Németh, Á. (2009): Iskoláskorúak Egészségmagatartása – Nemzetközi Kutatás. Néhány eredmény a szubjektív jóllét témakörében. „Kutatás és terápia metszéspontjai” konferencia. 2009. okt. 29-30., Piliscsaba.
- Örkényi, Á., Kökönyei, Gy., Zakariás, I., Várnai, D., Németh, Á. (2009). Delinquency and perception of school: role of schoolclass-level attitudes. Paper presented in „Closing the Gap in Child and Adolescent Health” HPRC Conference. University of Ireland, 2009. jún. 11. Galway,
- Örkényi, Á., Kökönyei, Gy. (2009): Iskola és közérzet. Az átmeneti gondozást nyújtó szolgáltatók VII. országos konferenciája. 2009. okt. 6-8. Debrecen.
- Páll G., Valek A., Várnai D., Németh Á., Páldy A., Málnási T., Almási I.: (2009) Strategic approach of child injury prevention in Hungary. WHO/HBSC. Case Study Forum review workshop, 2009. Jún. 8. Galway, Írország
- Páll G., Valek A., Várnai D., Németh Á., Páldy A., Málnási T., Almási I. (2009): Strategic approach of child injury prevention in Hungary. WHO/HBSC Case Study Forum, 2009. Október. 19-20. Sienna, Olaszország.
- Szentes, A., Bokrétás, I., Békési, A., Kökönyei, Gy., Török, Sz. (2009). Onkológiai, diabéteszes és JIA-s gyerekek betegségreprezentációja. Fiatal Gyermekgyógyászok Konferenciája. Kőszeg, 2009. április 3-5.
- Várnai, D. (2009): Kortárs bántalmazás és verekedés iskoláskorúak körében, „Mindengyerek” konferencia, 2009. jan. 19-21., Budapest.
- Várnai, D. (2009): Iskola és közérzet. Millenáris Interaktív Egészség Kiállítás Megnyitó Konferencia, 2009. márc. 6., Budapest
- Várnai, D. (2009): Kortárs bántalmazás és verekedés iskoláskorúak körében. OGYEI Bűnmegelőzési Konferencia 2009. március 12-13., Budapest.
- Várnai, D. (2009): Iskolai egészségfejlesztési programok monitorozása, hatásvizsgálata „Kihívások és lehetőségek az iskolai prevencióban”, Győr város Kábítószeregyeztető fórumának konferenciája, 2009. ápr. 28., Győr.
- Várnai, D. (2009): Kortárs bántalmazás és verekedés iskoláskorúak körében. Az átmeneti gondozást nyújtó szolgáltatók VII. országos konferenciája. 2009. okt. 6-8. Debrecen.
- Aszmann, A., Páll, G., Németh, Á., Kökönyei, Gy., Várnai, D., Balogh, Á. (2005): „Iskolásgyermekek egészségmagatartása” WHO kutatás 5 hazai adatfelvételének összehasonlító elemzése. Népegészségügyi Tudományos Társaság 2005. évi konferencia, Szekszárd.
- Aszmann, A., Páll, G., Németh, Á., Kökönyei, Gy., Várnai, D., Örkényi, Á., Balogh, Á. (2005): HBSC, „Iskolásgyermekek Egészségmagatartása” WHO kutatás bemutatása és felkiáltójelei, az egészségfejlesztés szempontjából. ELTE személyiség és egészségpszichológiai Tanszék által rendezett konferencia.
- Aszmann A., Kökönyei Gy., Várnai D., Németh Á., Balogh Á. (2005): Magyar serdülők jólléte és a pszichoszociális környezet. Magyar Gyermekorvosok Társasága Nagygyűlés, Balatonszárzó, 2005.
- Aszmann, A., Németh, Á. (2005): Magyar gyermekek táplálkozási és szabadidő felhasználási szokásai. „Fizikai aktivitása, egészséges táplálkozás” WHO program hazai szakmai rendezvénye (Egészségügyi Minisztérium szervezésében, 2005):
- Németh, Á. (2005): Serdülőkorúak dohányzási szokásai, ismeretei. Előadás a Dohányzásellenes Világnap alkalmából az Egészségügyi Minisztérium által szervezett konferencián. Budapest, május 31.
- Németh, Á., Aszmann A. (2005): A dohányzás gyakorisága fiatalok körében. Előadás a „3P- Prevenció, Pedagógia, Politika” Konferencián. Budapest, november 11.
- Örkényi, Á., Aszmann, A., Balogh, Á., Koszonits, R., Kökönyei, Gy., Németh, Á., Páll, G., Várnai. D. (2005): A szubjektív jóllét és a rizikómagatartások alakulása állami gondozott fiatalok körében, Magyar Gyermekorvosok Társasága Nagygyűlés, Balatonszárszó, 2005. szeptember 30, előadás
- Örkényi, Á., Aszmann, A., Balogh, Á., Koszonits, R., Kökönyei, Gy., Németh, Á., Páll, G., Várnai. D. (2005): Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok rizikómagatartása – egy friss kutatás tükrében, VII. Egészségfejlesztési és Drogprevenciós Konferencia, Fővárosi Önkormányzat Béke Gyermekotthon, 2005. november 7., előadás
- Páll, G., Aszmann, A., Németh, Á., Kökönyei, Gy., Várnai, D., Szabadi, i., Balogh, Á. (2005): Középiskolások objektív és szubjektív egészségi állapot mérése: az orvosi anamnézis értéke. Magyar Gyermekorvosok Társasága Nagygyűlés, Balatonszárszó, 2005. szeptember 30, poszter
- Kökönyei, Gy., Balogh, Á., Örkényi, Á., Várnai, D., Németh, Á., Páll, G., Aszmann, A. (2006): Önértékelés és rizikómagatartás kapcsolata serdülőkorban: rizikófaktor az alacsony önértékelés? Magyar Pszichológiai Társaság XVII. Országos Tudományos Nagygyűlése. Budapest, 2006. május 25-27. (252.o)
- Németh, Á., Balogh, Á. (2006): Nemdohányzó serdülők fogékonysága a dohányzás elkezdésére. Magyar Pszichológiai Társaság XVII. Országos Tudományos Nagygyűlése. Budapest, 2006. május 25-27.
- Örkényi, Á., Balogh, Á., Kökönyei, Gy., Várnai, D., Németh, Á., Aszmann, A., Páll, G., (2006): A rizikós szerhasználattól való tartózkodás prediktorai gyermekotthonban nevelkedő fiatalok körében, Magyar Pszichológiai Társaság XVII. Nagygyűlése, Budapest. 2006. május 26.
- Várnai, D. (2006): Bántalmazás, önsértés, CEHAPE Konferencia, OKK, Budapest, 2006. február 9.
- Várnai, D., Németh, Á., Aszmann, A., Kökönyei, Gy., Örkényi, Á., Páll, G., Balogh, Á. (2006):: A HBSC – Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása c. vizsgálat – egy egészségmagatartás kutatás bemutatása, OGYEI Kamaszkonferencia, Budapest, 2006. június 1.
- Várnai, D., Balogh, Á. (2006): A kortárs bántalmazás (bullying), különösen a tettes-áldozat viselkedés magyarázó modellje, Magyar Pszichológiai Társaság XVII. Nagygyűlése, Budapest, 2006. május 25.
- Kökönyei, Gy., Zakariás, I. (2007): Serdülőkori kísérletezés a kannabisz-származékokkal: mikor folytatódik? Előadás. Magyar Addiktológiai Társaság VI. kongresszusa: Az Addiktológia kihívásai multidiszciplináris kontextusból. Siófok, nov. 22-24. (36.o)
- Kökönyei, Gy. (2007): Szubjektív jóllét és reziliencia a HBSC adatok tükrében. Előadás. OGYEI – Reziliencia konferenciasorozat, Budapest, Szeged, Miskolc, Győr, Pécs, szept. 20. - nov. 18.
- Németh, Á. (2007): Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása. Előadás. OGYEI – Reziliencia konferenciasorozat, Budapest, Szeged, Miskolc, Győr, Pécs, szept. 20. - nov. 18.
- Örkényi, Á. (2007): A reziliencia jelensége. Elméleti háttér. Előadás. OGYEI – Reziliencia konferenciasorozat, Budapest, Szeged, Miskolc, Győr, Pécs, szept. 20. - nov. 18.
- Várnai, D. (2007): Rizikómagatartás és reziliencia. Előadás. OGYEI – Reziliencia konferenciasorozat, Budapest, Szeged, Miskolc, Győr, Pécs, szept. 20. - nov. 18.
- Várnai, D. (2007): A bullying – a kortársak közötti bántalmazás. Előadás. Mindengyerek Konferencia, Budapest, jan. 24.
- Várnai, D. (2007): A bullying – a kortársak közötti bántalmazás. Előadás. Magyar Pszichológiai Társaság Kriminálpszichológiai Szekció Ülés, Budapest, jan. 23.
- Kökönyei, Gy. (2008): A szerhasználat meghatározói serdülőkorban. Az előadás elhangzott a Szekszárd város Kábítószer Egyeztető Fóruma VI. Alkalommal rendezett konferenciáján. Szekszárd, 2008. április 30.
- Kökönyei, Gy. (2008): Szubjektív jóllét és reziliencia a HBSC adatok tükrében. Az előadás elhangzott a Budaörsi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum IV. Kistérségi Szakmai Konferenciáján. Budaörs, 2008. november 26.
- Németh, Á. (2008): Iskoláskorúak egészségmagatartása. Az előadás elhangzott a Gyermekgyógyászok Szakmai Kollégiumának ülésén. Budapest, 2008. április 10.
- Németh, Á. (2008): Serdülőkorú fiatalok egészségmagatartása - Egy nemzetközi kutatás tapasztalatai. Az előadás elhangzott a „Meséktől a tudományig” c. a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének V. Szakmai napján. Budapest, 2008. szeptember 6.
- Németh, Á. (2008): Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása. Az előadás elhangzott a Budaörsi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum IV. Kistérségi Szakmai Konferenciáján. Budaörs, 2008. november 26.
- Németh, Á. (2008): A HBSC kutatás aktualitásai. Az előadás elhangzott a Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakfőorvosok Országos Értekezletén. Szigetszentmiklós, 2008. december 5.
- Németh, Á, Várnai, D. (2008): Serdülőkorú fiatalok táplálkozási szokásai és fizikai aktivitása. A poszter bemutatásra került a „Kardiovaszkuláris kockázatcsökkentés a népegészségügyben és a gyermekegészségügyben” c. ProMedicina 2008. konferencián. Budapest, 2008. április 10-11.
- Németh, Á, Zakariás, I. Kökönyei, Gy. (2008): A testkép néhány összefüggése az önértékeléssel és a depresszív hangulattal serdülőkorban. Az előadás elhangzott a Magyar Pszichológiai Társaság XVIII. Országos Tudományos Nagygyűlésén. Nyíregyháza. 2008. május 22-24.
- Németh, Á, Zakariás, I. Kökönyei, Gy. Várnai, D. (2008): A testtömegcsökkentés és az énkép néhány összefüggése serdülőkorúak körében. Psychiatria Hungarica, XXIII. Supplementum, 20. Az előadás elhangzott a II. Magyar Evészavar Kongresszuson. Budapest, 2008. szeptember 19-20.
- Örkényi, Á. (2008): A reziliencia jelensége. Elméleti háttér. Az előadás elhangzott a Budaörsi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum IV. Kistérségi Szakmai Konferenciáján. Budaörs, 2008. november 26.
- Örkényi, Á., Aszmann, A. (2008): Családon belüli kommunikáció – különös tekintettel az iskolás korosztályra. Az előadás elhangzott a „Nők egészsége – családok egészsége” – a kommunikáció színterei” c. Országos Védőnői Konferencián. Esztergom, 2008. március 7.
- Örkényi, Á., Zakariás, I., Kökönyei, Gy., Várnai D., Németh, Á. (2008): A „jó” alkalmazkodás prediktorai serdülők körében. A szociális önértékelés specifikus szerepe hátrányos helyzetű csoportokban. Az előadás elhangzott a Magyar Pszichológiai Társaság XVIII. Országos Tudományos Nagygyűlésén. Nyíregyháza. 2008. május 22-24.
- Várnai, D. (2008): Az iskolai bántalmazás. Az előadás elhangzott a XVI. Kerületi családsegítő szolgálat munkatársainak. Budapest, 2008. február 26.
- Várnai, D. (2008): Az iskolai bántalmazás. Az előadás elhangzott a XVI. Kerületi pedagógusoknak. Budapest, 2008. április 22.
|