|
||||
3. feladatBeszámoló a European Association for Children in Hospital (EACH) Az EACH, lévén egy kis szervezet nem önállóan rendezi a konferenciáit, hanem valamelyik tagország rendezvényéhez csatlakoztatva. Ezúttal 2010. június 17-19.-ig Dublinban rendezték, az ír szervezet – Children in Hospital Ireland (www.childreninhospital.ie.) volt a vendéglátó. Az alakulásának 40 éves évfordulóját ünneplő civil szervezetet szülők alapították azzal a céllal, hogy a gyermekek megfelelő és az igényeiket figyelembe vevő ellátást kapjanak. A szervezet alakulása óta országossá vált és szorosan együttműködik a szakemberekkel. Pártol minden tevékenységet, amely elősegíti, hogy a gyermekek a lehető legjobb egészségügyi ellátást kapják. Eddig 400 önkéntes 20 kórházban segített a szervezet keretein belül (információs pultnál, gyermekekkel játszva, mesélve, szülőknek tanácsadással stb.). A konferencia összehívásának az adta az apropóját, hogy új gyermekkórház épül Dublinban. Ezzel kapcsolatban megszólaltak az állami vezetés, a szakmai-, civil- és gyermek szervezetek képviselői, a tervezők, valamint bemutattak már külföldön (Skócia, Franciaország, USA) megvalósult projekteket is. Az új gyermekkórház a tervek szerint mind felépítésében, mind felszereltségében a legkorszerűbb követelményeknek kíván megfelelni. A tervek szerint a kórház 2013-ra készül el és az ország vezető gyermekgyógyászati intézménye lesz, kutatási, oktatási feladatok mellett országos szintű tercier és helyi szintű szekunder ellátást végez. A tervek szerint a város viszonylag forgalmas területén épülne fel, már működő kórházakhoz integrálva. A tervezett elhelyezés sok vitát váltott ki. Több civil szervezet szerint a városon kívül, egészségesebb környezetben kellene felépíteni az új intézményt. Különösen érdekes volt az amerikai kolléga előadása. Bemutatta a Pittsburgh-i gyermekkórház informatikai rendszerét. Nem használnak sem papírt, sem röntgen filmet, minden adatot informatikailag rögzítenek és minden szolgálat on-line kapcsolatban van. Ezzel a módszerrel nemcsak egyszerűbbé vált a dokumentáció, de a tévedések lehetősége is lényegesen csökkent. Az EACH munkaértekezleten az aktuális szervezeti kérdések mellett a tagok beszámoltak a saját országukban az elmúlt két év során végzett tevékenységükről. Az EACH Charta-t több nyelvre lefordították és egyre több országban terjesztik. Jómagam bemutattam a „Közös Kincsünk a Gyermek” program keretében végzett munkánkról: <!--[if !supportLists]-->· <!--[endif]-->magyarra fordítottuk az EACH Charta-t, szórólapot és plakátot készítettünk róla és terjesztettük a hazai gyermekkórházakban, <!--[if !supportLists]-->· <!--[endif]-->kérdőíves felmérést végeztünk a szülők körében hat erre vállalkozó gyermekkórházban, ill. gyermekosztályon a gyermekjogok megvalósulásáról, az eredményeinket igen jónak tartották. A szakmai megbeszélés fő témája volt, hogy az a mindenütt bevett gyakorlat, amellyel a gyermeket az egészségügyi ellátás során lefogják, rögzítik, esetleg kikötik, vajon nem sérti-e a gyermek jogait. Számos vizsgálat kimutatta, hogy ez a gyakorlat stresszt okoz és kihat a gyermek és az egészségügyi ellátás közötti kapcsolatra hosszú távon is. A sürgős, esetenként az életet veszélyeztető helyzetektől eltekintve időt kell szakítani arra, hogy a gyermeket a maga szintjén megfelelően informáljuk, és ezzel elkerüljük a fölösleges félelmet és stresszt. Emellett ma már létezik olyan gyors hatású helyi érzéstelenítő készítmény (EMLA krém/tapasz) illetve rövid narkózisra alkalmas gázkeverék (MEOPA/ Kalinox), melynek használatával stressz-mentes lehet egy beavatkozás. A közeljövőben az EACH ezzel kapcsolatos ajánlást kíván tenni és ezzel kívánja kiegészíteni a Charta-t. Az EACH következő konferenciája 2012-ben Skóciában lesz. Gyermekjogok az egészségügyben Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 5 évenként vizsgálja a gyermekjogok érvényesülését valamennyi tagállamban. A hazánkat érintő utolsó vizsgálat egyrészt elismeri, hogy komoly előrelépések történtek, másrészt további erőfeszítéseket javasol. Hazánk 1991-ben csatlakozott az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez (1989). Tekintve, hogy 2009-ben 20 éves évfordulója volt az Egyezménynek, ezért a gyermekjogokat kiemelt területként kezelik világszerte, így hazánkban is prioritást kapott. A WHO stratégiájának megfelelően interszektoriális együttműködés tapasztalható az egészségügyi, szociális, oktatásügyi, valamint a nemzetközi szervezetek között. A korszerű betegellátás nemcsak a kezelés és ápolás minőségére figyel, hanem a beteg jogaira is igyekszik tekintettel lenni. Ez különösen érvényes a gyermekekre, akik a felnőtteknél sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) fontos szerepet vállal a gyermekek és serdülők egészségügyi ellátása során felmerülő jogok érvényesítése érdekében. A WHO szekciójaként indult Egészségfejlesztő Kórházak – Gyermek és Serdülő Szekciója (HPH-CA: Health Promoting Hospitals - Child and Adolescent ) nemzetközi munkacsoportjában 2005 óta aktív szerepet vállal Intézetünk. Az említett munkacsoport félévente ülésezik. Az EACH (European Association for Children in Hospital) egy gyermekjogokkal foglalkozó európai civil szervezet, mely egy 10 pontból álló Chartát fogalmazott meg. Ennek magyar fordítását az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) minden egyes magyar gyermekkórház, ill. gyermekosztály vezetőjének rendelkezésére bocsátott, s mely az OGYEI honlapján elérhető (http://www.ogyei.hu/anyagok/Gyermekjog/Eloadasok/each070711javitott.pdf ). A HPH-CA munkacsoport (Health Promoting Hospital Child and Adolescent Task Force) az UNICEF, a WHO bevonásával -az EACH Charta alapján- a kórházvezetők részére elkészített egy Önértékelő modellt. Hivatalos magyar változata az OGYEI közreműködésével elkészült, és megtalálható az OGYEI (http://www.ogyei.hu/hu/files/download.php?id=382), valamint a HPH-CA munkacsoport (http://www.who-cc.dk/news-1/self-evaluation-model-and-tool-on-the-respect-of-children2019s-rights-in-hospital-now-in-8-languages ) az ESSOP (European Society for Social Pediatrics and Child Health), és az EACH hivatalos nemzetközi honlapján is. Az Önértékelő modell bemutatásra került az Európai Bizottság számára, s várhatólag alkalmazása, mint elfogadott jó gyakorlat fog megjelenni. Az EACH valamint az Önértékelő modell szemlélete nem áll távol a hazai egészségügyi szakemberek – orvosok, nővérek - gondolkozásmódjától, mint az a jelen kérdőíves vizsgálatból is kiderült Az OGYEI gyermekek, serdülők, és hozzátartozóik számára kidolgozott egy kérdőívet, melynek elsődleges célja az volt, hogy a közvélemény figyelmét felhívja a gyermekjogok tiszteletben tartásának jelentőségére az egészségügyi ellátás során. A kérdőíves vizsgálatot a HPH-CA munkacsoport tagjai más európai országokban is elvégezték. Az így kapott eredmények bepillantást nyújtanak más országok helyzetére. Összefoglalva az OGYEI a következő lépéseket tette az elmúlt évek során a gyermekjogok területén: <!--[if !supportLists]-->§ <!--[endif]-->A „Defence for Children International” (Nemzetközi Gyermekvédelem) című gyermekjogi ábrasorozat magyar nyelvre fordított példánya bekerült a „Gyermekegészségügyi kiskönyv”-be. <!--[if !supportLists]-->§ <!--[endif]-->Összeállítottunk egy oktató CD-t az egészségügyi gyermekjogokról, melyet minden egyes gyermekosztály, gyermekkórház, és klinika vezetője megkapott. A CD anyaga megtalálható Intézetünk honlapján (www.ogyei.hu) is. <!--[if !supportLists]-->§ <!--[endif]-->Kérdőívek segítségével 61 hazai gyermekkórház és gyermekosztály vezetőjének közreműködésével felmérés történt a gyermekjogok érvényesüléséről <!--[if !supportLists]-->§ <!--[endif]-->Az OGYEI kezdeményezésére a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium visszatérően megtárgyalta ezt a kérdést. <!--[if !supportLists]-->§ <!--[endif]-->A HPH-CA Munkacsoport munkája részeként néhány kiválasztott kórház közreműködésével Önértékelő Kérdőívet alakított ki a gyermekjogok érvényesülésének vizsgálatára. Ez a Modell kísérleti stádiumában 4 hazai kórház vezetőségének segítségével kipróbálásra került. Az Önértékelő Modell magyar nyelven a kórházvezetők részére nyújt támpontot, a fejlesztéseket illetően. Ez a modell Intézetünk honlapján elérhető, elektronikus formában letölthető. <!--[if !supportLists]-->§ <!--[endif]-->A gyermekjogok érvényesülésének kérdőíves vizsgálatát kezdeményezte Intézetünk 2008/2009-ben egyrészt a kórházi szakemberek, másrészt a szülők és a gyermekek bevonásával. A kérdőíves vizsgálatot a HPH-CA munkacsoport nemzetközi vizsgálattá terjesztette ki 2009 folyamán. A hazai kérdőívek eredményeit a kórházvezetők részére rendelkezésre bocsátottuk. Az OGYEI a „Közös Kincsünk a Gyermek” Nemzeti Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Program keretében végzi ezt a tevékenységét. Az Intézet támogatást kap és kapott ezen kívül az Országos Bűnmegelőzési Programból. A vizsgálat sikeréhez a felsorolt kórházak a következő számú kérdőív begyűjtésével járultak hozzá:
|
||||
|
||||