VIII. cél

Folyamatban

Gyermekrehabilitáció
VIII. cél

Szakmai felelős: Asbóth Katalin, Nyuli Krisztina (OGYEI)

A program szakmai – társadalmi jelentősége: 

A kisgyermekkori zavartalan fejlődés határozza meg a gyermekek későbbi fejlődését, alapozza meg a tanulási képességeket, a harmonikus társadalmi- közösségi integrációt.

A társadalmi beilleszkedés, munkaképesség, mind az egyén és család boldogulása, mind a társadalmi gazdasági folyamatok szempontjából jelentős befolyásoló tényező.

A koragyermekkori fejlődést sajnos számos tényező zavarhatja meg:

- öröklött – veleszületett betegségek,
- a magzati életben szerzett, szülés körüli vagy későbbi életkorokban bekövetkező sérülések/károsodások,
- a gondozásból, nevelésből, hátrányos környezeti- szociális helyzetből adódó elmaradások, károsodások egyaránt. 

A legújabb tudományos kutatási eredmények is alátámasztják, hogy az idegrendszeri plaszticitás következtében bizonyos fejlődési és tanulási folyamatok ebben a korban még eredményesen befolyásolhatók, később azonban csak nehezen, vagy egyáltalán nem formálhatók.

Mindebből következik, hogy óriási jelentősége van a gyermekegészségügyi alapellátás minél hatékonyabb működésének: a prevenciónak, a korai szűrővizsgálatokkal történő felismerésnek és korrekciónak, és a családdal való hatékony együttműködésnek.

A bármilyen okból sérült, fogyatékossággal élő gyermekek és családjaik kiemelt és speciális támogatásokra szorulnak. A család, szülők tájékoztatása, támogatása, minél jobb együttműködés kialakítása mind a vizsgálatok, mind a terápiák eredményessége szempontjából döntő.

A magyarországi helyzetről, az ellátás hiányosságairól friss elemzéssel szolgál a TÁRKI Kutatása, amely más helyzetelemzésekkel együtt rámutat a korai fejlesztés szakmai – módszertani megerősítésének szükségességére, a lakossági tájékoztatás, kommunikáció és szolgáltatások bővítésének jelentőségére.  

Intézetünk a terveknek megfelelően a témában az alábbi feladatokat valósította meg:

 A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány rendezésében 2010. március 8-án a Hotel Benczúrban zajlott a „A koragyermekkori intervenció helyzete Európában és Magyarországon” című konferencia, amelyen az Egészségügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkára, dr. Medgyaszai Melinda helyett Intézetünk munkatársa Asbóth Katalin védőnő tartott előadást. A konferencián több hazai, korai fejlesztéssel foglalkozó szakember és nemzetközi munkacsoport (dán és belga) képviselője is jelen volt, ami alkalmat adott a közvetlen tapasztalat- és információcserére.

A külföldi vendégek részére szakmai találkozókat, intézménylátogatásokat szerveztek, amelyben intézetünk is segítséget nyújtott.

2010. március 10-én Intézetünkben tartottunk tapasztalatcsere találkozót a korai fejlesztéssel foglalkozó dán szakemberek részvételével. Ők a Gyermek- és Családi Központ – Rehabilitációs szolgáltatás szakemberei voltak: Susan Margaret Poulsen és Bodil Kloborg ( Randers, Jütland Régió), Peter Christensen ( Odder )

A Bolgárkerék utcai részlegünkben szervezett találkozón a gyermekek korai fejlesztésével, rehabilitációval, az érintett családok támogatásával foglalkozó dán szakemberek intézetünk munkatársaival (gyermekgyógyász, védőnő, dietetikus, pszichológus, gyógypedagógus) és vendégeinkkel találkoztak. Vendégeink voltak a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány munkatársai: Schüttler Vera és Pásztor Éva. valamint 

A találkozón mindkét ország szakemberei röviden bemutatkoztak és bemutatták országuk, régiójuk ellátási sajátosságait, speciális szolgáltatásait. Szó volt az ellátás nehézségeiről, illetve a szolgáltatások továbbfejlesztésének lehetséges irányairól is.

Kölcsönösen ismertettük az ellátórendszerek működését, támogatási lehetőségeket.  

  1. Korai fejlesztésről szóló érzékenyítő tréninget szerveztünk 2010. április 12-13; május 19-20 időpontokban elsősorban az alapellátásban dolgozó orvosok, védőnők, valamint a korai fejlesztésben érintett többi szakma képviselői számára. Az eredetileg 5 naposra tervezett tréninget a jelentkezők előzetes visszajelzései okán 2x2 naposra változtattuk. mivel így a jelentkezők könnyebben meg tudták oldani munkahelyi távollétüket. A tréningen 58 fő vett részt.

 A tréning tematikáját úgy állítottuk össze, hogy minél szélesebb spektrumát ölelje fel a hazai korai fejlesztés és a gyermekrehabilitáció témájának, és azt végző intézményeknek, módszereknek. A továbbképzés célja a szakmaközi, alapellátáson belüli és ágazatközi kapcsolatok, kommunikáció, hatékony együttműködés javítása, a gyermekek időben történő fejlesztésének, rehabilitációjának támogatása volt.

 Az alábbi korai fejlesztéssel és gyermekrehabilitációval foglalkozó szakembereket kértük fel előadóknak:

Bányainé Bejczi Erika (Pető Intézet), Bíróné Asbóth Katalin (OGYEI), Dr. Bod Mária (Budapesti Korai Fejlesztő Alapítvány), Czeizel Barbara (Budapesti Korai Fejlesztő Alapítvány), Dévény Anna (Dévény Anna Alapítvány), Gombkötő Andrea (FSZK), Henter Izabella (OGYEI), Horváth Péter (SZMM), Lakatos Katalin Ph.D (BHRG Alapítvány), Makk Ádám (Pető Intézet), Dr. Mészner Zsófia (OGYEI), Dr. Pogány Gábor (RIROSZ), Prekop Csilla (Vadaskert Alapítvány), Dr. Sényi Katalin (SOTE Szemészeti Klinika), Dr. Schultheisz Judit (Gézengúz Alapítvány), Schüttler Vera (FSZK), Dr. Szabó Zsolt (Miskolci GYEK)), Takács Katalin (EDUKID), Dr. Tímár László (OGYEI), Dr. Várady Erzsébet (SZTNB),

Dr. Vekerdy Zsuzsanna (DE Orvosi-Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék), Dr. Vígh Olga (Pető Intézet).

 A tréning végén a résztvevők elégedettségi kérdőívet töltöttek ki. A továbbképzést magas szakmai színvonalúnak és sok új ismereteket nyújtónak minősítették. Igény merült fel arra is, hogy a továbbképzést esetleg más helyszínen – vidéken – is rendezzük meg. Ezek szervezése 4 helyszínen a vidéki megkeresések alapján folyamatban van.

A tréninget szerettük volna előzetesen akkreditálni, de erre 2010. júliusig nem volt lehetőségünk a felnőttoktatási törvény módosítási folyamata miatt. Júliusban azonban az ETI újra indította az akkreditációs folyamatot, így utólagosan benyújtottuk a tréning dokumentációját. Elbírálása folyamatban van. 

  1. „Korai fejlesztés, rehabilitáció” címmel DVD-t állítottunk össze, amelynek fő célja a hatékony szakmai munka és együttműködés támogatása.  

<!--[if !vml]-->\"\"<!--[endif]--> <!--[if !vml]-->\"\"<!--[endif]-->

Az előadások ppt formátumú összefoglalója mellett, az előadók és intézményeik által rendelkezésünkre bocsátott ismertető filmeket, módszertani segédanyagokat, valamint az Intézetünk szakemberei által összeállított jogszabályi háttereket, hasznos linkeket és intézményi adatbázis-kivonatot tartalmaz a DVD – melyek remélhetőleg mind a szakemberek, mind az általuk gondozott családok számára hasznos, segítséget jelentő információkat nyújtanak. 

A program anyagi keretei 1000 példány DVD elkészítését tették lehetővé. Az érzékenyítő tréningen résztvevőknek utólag, postai úton megküldtük.  

Szándékaink és a résztvevők visszajelzései alapján a programot szeretnénk folytatni és olyan akkreditált, interdiszciplináris tréningeket tartani, melyeken a szakemberek mellett akár érintett szülők is részt vehetnek.  

Mellékletek:

            Tréning program

            „Korai fejlesztés, rehabilitáció” című DVD egy példánya