II. Kiemelt jelentőségű aktuális ügyek

Folyamatban

EU pályázatok

TÁMOP 5.6.1. Bűnmegelőzési pályázatot nyertünk a BRFK XIII. kerületi kapitánysággal közös konzorciummal. 2013. májusban indult el a megvalósítása. Ennek keretében több száz szakember képzését bonyolítottuk le, kortárs segítő tréninget, bűnmegelőzési napot szerveztünk. Vezetőképzés kapcsán a XIII. kerület jelzőrendszerének vezetőit képezzük, melynek eredményeként reméljük a hatékonyabb jelzést és intézkedést. A pályázaton belül a szakemberek segítésére oktató kisfilmet forgatunk, mely a gyermekbántalmazás gyanújának kommunikációját segíti.

KEOP 6.1.0/C/11-2011-0002 jelű „Országos kampány a fenntartható életmódért a családok és lakosok körében” című elnyert pályázat megvalósítása április 1-től indul. A Projektben védőnők képzése, lakossági média-kampány és gyerekeknek, fiataloknak szóló játékok fejlesztésével kívánjuk elérni a háztartási hulladék csökkenését, a lakosság nagyobb környezettudatosságát.

Részt vettünk a TÁMOP 6.1.4. Koragyermekkori (0-7 éves) kiemelt projekt 2009-2012 között zajló előkészítésében, valamint szakértőink bekapcsolódtak a Projekt Módszertan Alprojekt több elemi projektjének megvalósításába, szakmai követésébe, összehangolásába.

Részvétel egészségfejlesztési programok, stratégiák kidolgozásában, véleményezésében, megvalósításában
Szakértői tevékenység a gyermek- és ifjúság-egészségügy területein